Sok olyan fal van, amin senki nem láthat át.Vannak magas, kemény kőfalak, és vannak olyanok is amiket benő a repkény jótékonyan palástolva annak ridegségét.
Ez nagyon megnyugtató annak, aki a falon belül van és kíváncsivá teszi azokat, akik nap mint nap arra járnak.
Az emberek nem csak a házaikat védik vastag falakkal, hanem a lelküket is. Ott van az a fal, még ha láthatatlan is és vitathatatlanul megvéd, de el is választ.
Vannak olyan mesteri remekművek is, amik láthatatlanok, szinte nincsenek is… aztán elhangzik egy szó, egy kérdés és leereszkedik az üvegfal, látod aki mögötte van, de nem hallod, nem érted, segítenél de tehetetlen vagy. Ezek a legkeményebb, legnehezebben lebontható falak.
Az én falam is sokáig épült, vastagodott, egy egész erdő nőtte be …. aztán elkezdett hiányozni belőle a fény.
A régi falak jó tulajdonsága, hogy kikezdi őket az idő és mállani kezdenek, megjelenik az első kis luk a falon.
Rajtunk múlik, hogy betapasztjuk vagy megszokjuk hogy van, és megtanulunk együtt élni vele, esetleg a fénytől megrészegülve nekiállunk és lebontjuk az egészet.
Csak rajtunk áll, hogy megszakadunk míg cipeljük, vagy lebontjuk és szabadon szárnyalunk…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: