Felkelek, beveszem a pajzsmirigy hormonom, hogy tudja a testem, indul a nap. Ilyenkor még fél óráig nem lehet sem enni, sem inni.
Nem nagy kaland, hisz a kávéról leszoktam pár hónapja, valami belső késztetésre, azóta nincsenek migrénes fejfájásaim, mit nekem frontátvonulás… Reggelizni meg úgysem tudnék, az csak később jön.
Míg a türelmi idő telik, összecsapom a gyümi salit reggelire. Összekarikázom a banánt, kerül bele pár szem sárgabarack, meg eper, aztán bőven fahéj. Gyerekkoromban esélyük sem lett volna egymás társaságát élvezni.
Változnak az idők és a saláták…
Közben a Balázs, meg a Vadon Jani hatalmas kánikulával ijesztget, ebből tudom, most kell futni, amíg még hűvös van.
Csak hogy tudjátok, egyre jobb a helyzet. Nem adtam fel még, a legkedvesebb része az egésznek az, amikor vörös fejjel, már nem csúszkálós nadrággal hazaérek. Mert ugye az elején csúszkál, rángatom, mint az ovisok, aztán miután megizzadok, már tapad. Megadja magát ennek a kevésbé rangos eseménynek. Már mint, hogy velem fut. Nagy karrier… mondanák dicsőbb társai, de ez van, ezt sorsolta a gép.
A mai nap nagy híre, hogy megtaláltam a zenémet. Valahogy nem hagy lustulni, imádom. Nem mondom, hogy nem kell nagyokat nyelnem, hogy eltüntessem kifelé türemkedő tüdőmet, de jól megvagyunk egyenlőre.
A másik változás, hogy meghallgattam berzenkedő lábujjam sirámait, mégiscsak hozzám tartozik, meg kell értsük egymást, válni nem akarok.
A nagy probléma, ami az engem erősen hátráltató lábujj-hisztiket kiváltotta, az egy másik cipővel történt összetűzésből eredő, apró, befelé haladó bőrtüske volt. A kellemesebbik, köröm alatt elbújóak nemzetségéből való. 🙁
Megtörtént a műtét, a betolakodót sikeresen eltávolítottam, így már semmi nem áll a “mosolygós futás” című projekt útjába. Bár… a terepviszonyok nem az igaziak. Egyenlőre a mosolygás sem…
A betonjárda felfagyva, a földút teli gödörrel, de szokjuk egymást. Egyszer biztos csukott szemmel is tudni fogom, mikor merre, hisz a városi autózásban edződve kátyúkerülésből már felsőbb osztályba járok.
Az autósok, akik egymással igen bizalmas viszonyt ápolnak- hiszen minden intim részletét ismerik anyukájuk előéletének- velem kedvesek. Engem minden alkalommal mosolyogva engednek át a zebrán, még a körforgalomban is, pedig ott aztán kisebb zavaró tényezőknek is nagyobb hisztit csapnak.
Tudjátok a körforgalom után jön a füvön futás, aztán már otthon is vagyok. Lógó nyelvvel betuszkolom a kukát a helyére, haza is értem. Indulhat a nap.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: