Ezzel a mondattal először akkor találkoztam, amikor egy nagy multinál dolgoztam gyakornokként, és engedélyt kértem egy nyilvánvalóan túlbonyolított, időfaló munkafolyamat egyszerűbb és gyorsabb megoldására. Már akkor kialakult a véleményem ezekről a fentről szervezett ügyekről, ami azóta sem változott, csak időnkét nyomnak egy frissítést rá. Persze odafentről. Az utolsó frissítést ebben a témában a múlt héten kaptam…
A nap szépen süt, a madarak csicseregnek, vidáman indul a reggel. Mivel úgyis a városban van dolgom, gondoltam beszaladok a bőrgyógyászatra egy receptért, mert fogyóban otthon a kézvédőkrém. Tudom a dolgom, először a regisztrációra megyek, mert ez rend. Szerencsém van, előttem senki, a hölgy kedvesen mosolyogva végig hallgat majd közli, kérjek időpontot az orvostól, aztán fog tudni beregisztrálni. Igen érti ő, hogy én csak egy receptet szeretnék, a doktornő kérése, mivel sok a beteg, másképp nem lehet. Kedves és türelmes, az apró mosoly a szája sarkában, tükrözi a véleményét, de mint tudjuk a szabály az szabály…
Rendben, akkor én most átkocogok a rendelőbe, szerencsére nem a kórház másik végében van, pár perc az egész, fő a békesség.
Áttörök a boldog regisztráltak tömegén, akik az előtérben várják a sorukat az egyik ajtó előtt. Lám-lám, aki itt rendel nem volt előrelátó, nem ragaszkodik az időpont kéréshez, van is méltatlankodó, türelmetlen sokaság az ajtaja előtt.
Az épületben, ahová nekem mennem kellett, sehol egy lélek, pedig a rendelés már fél órája zajlik elvileg. Az ajtó egyben hirdetőfal is, rengeteg információ közt az egyik figyelmeztet, ne kopogjak, mert azzal ugye zavarom a rendelést. Értem én, de nekem időpontot kell kérnem, kopogás nélkül rájuk törni nagyobb illetlenség, győzködöm magam és koppintok két diszkrétet. Éppen csak jelzem, hogy vagyok.
Kis idő múlva az ajtó kinyílik, én először is jól nevelten elnézést kérek a kopogással elkövetett zavargásért és elmesélem, hogy szeretnék receptet íratni. Miközben hallom a hangom, már tudom rosszul kezdtem, nem receptet kell kérnem most, hanem időpontot. Receptet csak a regisztrált kérhet. Újra kezdem, kérek időpontot. Hozza a lapot és keres nekem helyet rajta. Közben próbálom meggyőzni, hogy nekem igazából nem kell időpont, hiszen én csak egy receptet…
Megértően bólint és segítségemre siet, ő ad nekem időpontot 12.10-re, addig nyugodtan piacozzak egyet. Kissé fogytán a türelmem, cseppet sem kedvesen közlöm vele, nem óhajtok több mint három órát piacozni, csak egy receptet szeretnék, és fél kilenc van. Nem nagyon jutunk dűlőre egymással, hiszen ő kedves volt velem, szinte azonnalra betuszakolt, én meg hálátlanul elégedetlenkedem….
Mosollyal az arcán kérdi tőlem, hogy szerintem kit kéne odébb tolnia az időpontosok közül, hogy nekem soron kívül receptem lehessen? Na itt már majdnem sikítok….. Senki nincs a folyosón, akit odébb kéne tolni, és ennyi idő alatt több recept is elkészülhetett volna, nekem egy is elég lenne.
Utólag visszagondolva szégyellem is magam, mert a hölgy még mindig türelmes, hiszen felajánlja a megoldást. Én szépen beregisztrálok 12.10-re, ő pedig amikor megjelenek a rendszerükben, azonnal ír egy receptet nekem. Bólintok és érzem ahogy a vérnyomásom kezd visszavonulni, már nem döngeti a fejem tetejét.
Olyan ez a helyzet, mint gyerekkoromban mikor harmadszor kellett visszalépnem a kezdőpontra a társasjátékban. Azóta is utálom a társasjátékokat.
A kezdőponton meglepi, ahol pár perce én voltam egyedül, ott most én vagyok a szerencsés tizenhármas. Szerintetek? Tényleg szerencsés vagyok, mert ha csinálnám is azt amit most gondolok, lehet azonnal bekerülnék egy másik rendszerbe hosszútávra. De nem csinálom, csak gondolom és kivárom a sorom.
A hölgy újból kedvesen mosolyog, én bemondom az időpontomat, ő regisztrálna.
Hoppika! Hát nem is én leszek a kiválasztott, hanem a férjem? Hú, hát az baj, mert neki kellenének az ő okmányai, amik természetesen nincsenek nálam, mivel azok nem az enyémek ugye. Na úgy látom terheléses próbán vagyok ma, jó lehet az érrendszerem, mert bírja a vérnyomás ingadozásaimat. Ennél a pontnál már elővettem a határozottabbik énemet, és megkértem őt, ugyan nézzen már bele a rendszerébe, ott lesznek az adatok, hiszen volt már itt a férjem. Kicsit izgultam a kérdéseitől, az évszámokkal nem túl jó a viszonyunk, de sikerült elsőre eltalálnom a születési dátumot, és azt is elárultam, hol lakik az úr. Sikerült! Megkaptam az entert, bejutottam a rendszerbe. Lesz recept.
Miközben sétálok vissza elgondolkodom azon, hogy biztos van valahol erre egy egyszerű módszer, ami nélkülözi ezt az oda-vissza cikázást, nem kell többször sorba állni ugyanazért, hiszen vannak idős, nehezen járó beteg emberek, kismamák sírós, türelmetlen gyerekekkel, munkába sietők kevés idővel ….. Na az nem itt van. Az egy másik rendszer. Ott biztos van egy kód a sok között azoknak, akik csak egy receptet szeretnének.
Órámra nézek, sietősre veszem a tempót. Már fél tíz van,vége a lányom németórájának, érte kell mennem. Nem is tartott sokáig. Egy recept megszerzése, csak másfél órámba került. Az szinte semmi az örök élethez képest…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: