Anyáknapi mese

Vannak dolgok, amelyek mélyen bennünk élnek, de időről – időre  feltörnek a tudatalattiból, helyet követelve a hétköznapok megszokott folyamában, felkavarva és fénnyel beragyogva azt.

Ilyen az én mesém is. Tudom hogy létezik, hisz a sejtjeimbe van vésve, sokszor eszembe jut, de ilyentájt felerősödik az érzés, megrengeti a lelkemet nagyon…

Ha gyerekvállalásról van szó, annyiszor hallani manapság, hogy még nincs itt az idő, még várni kell, még gyűjtünk egy kicsit, még nem ideális a hely, a környezet, még éretlenek vagyunk erre a feladatra ….

Telnek a napok, valami jobb, valami meg rosszabb lesz a listából, amit összeállítottunk magunknak ez ügyben. Párat kipipálhatunk, pár feltétel megoldódik, lesznek újabbak is, akad egy- kettő, ami leküzdhetetlennek bizonyul. A kis angyalka meg a csúszdánál már többedszer állja végig a sort, hogy lecsusszanhasson a kiválasztott szülőpároshoz. Mire a sor elejére kerül, felvillan a piros lámpa, alatta a felirat: még nem alkalmas. Szomorúan hátra kullog, beáll az izgatottan zsizsegő sor végére újból… Hátha.

Az én történetem is úgy kezdődik , mint a legtöbb. Van egy cserfes copfos kislány, meg egy minden lében kanál piszkálódós, meleg barna szemű fiú. Túljutván a hajhuzigálós, egymást folyton figyelős, piszkálódós kamaszkoron, a nagy barátságból egyszer csak nagy szerelem lesz, aminek nem mindenki örül.  A kevésbé szokványos tűzön-vízen át kapcsolatot, a  szülők által inkább nem támogatott, fiatalon megkötött házasság követi. A fiú még le sem érettségizett, a lázadó természetből fakadó kalandos életű gimnazista nemkívánatossá válik egy időre, a környék összes gimnáziumában.

Közös életüket a szülőktől távol, egy nagy városban, nagy szegénységben, pici albérletben kezdik. Támogatást nemigen kapnak, legfeljebb a testvérektől, titokban. A fiú szakmunkástanuló lesz egy hatalmas gyárban, a lány is talál munkát, ha szűkösen is de megélnek.

Persze az az albérlet messze nem olyan, mint ami most legtöbbünknek megjelenik a fejünkben. Van teteje, meg falai, inkább sufni, mint szoba, de vendégszerető fajta, hisz a szél, meg a hideg, akkor jön-megy amikor  csak akar. Ugye milyen ideális a helyzet? Senki fejében meg nem fordult ez a kérdés, amikor én úgy döntöttem, jövök….

A pénz kevés még kettejüknek is, pláne, hogy kismamaként anyám már nem kellett a munkahelyén. Ha eddig nehéz volt, mi jöhetett ezután? A történetek hihetetlennek tűnnek, a kiszámolt babszemekről, a kilóra vásárolt szénről, hidegről, éhségről, a lavórba fagyott vízről, betegségről, büszkeségről és a jövőbe vetett hitről. Az orvosról, aki az alultáplált kismamának gyenge húsokat, sok gyümölcsöt, zöldséget ajánl, és a kismamáról, akinek ezek hallatán felkordul a gyomra. A fiúról, aki bliccel a villamoson, minden fillért megspórol, hogy finomságot vihessen a kórházba a lánynak, aki a gyerekét várja.

Mindez azért, mert én ott fent a váróteremben türelmetlenül beálltam egy olyan sor elejére, ahol még nem volt készen a csúszda…

Örök hálával tartozom Nekik, amiért nem adták fel, amiért a nehezebb utat járták végig értem, amiért annyira szerettek már akkor is..