A konokságom mentette meg az életemet

Ha valakiről jellemzést írunk, a konokság nem feltétlenül kerül a jó tulajdonságai közé. Pedig igen hasznos lehet bizonyos élethelyzetekben. Nekem konkrétan megmentette az életemet.

Fiatal anyukaként két gyerekkel, eszembe sem jutott akkor, hogy hajszálon múlik az életem.

Állandó hőemelkedéssel kezdődött. Pár napig az ember nem is foglalkozik vele. Vagy elmúlik, vagy komolyabbra fordul és majd akkor elmegy orvoshoz.

Miután tartóssá vált én is elmentem, okot az orvos nem talált, de óvatosságból elküldött egy vérvételre. Az eredményt nézegetve annyit mondott, lehet valami apróbb gyulladás van a szervezetemben, nézessem át a fogaimat, hátha ott van a baj. A fogorvos talált is egy lyukas fogat betömte, én megnyugodtam, el van intézve a probléma. 

Pár hét múlva elkaptam a gyerekektől valami nyavalyát, köhögtünk ahányan voltunk. Miután Ők meggyógyultak, én még mindig köhögtem, pedig beszedtem a gyógyszert, amit az orvos írt. Visszamentem, felírt egy nagyszerű köptetőt – néhány nap és el is felejtem- mondta.

A harmadik emeleten laktunk, a lányom 4, a fiam 2 éves volt akkor, naponta többször megjártuk a három emeletet. Volt hogy a kisebbet fel is kellett vennem, mert elfáradt vagy csak egyszerűen nem volt kedve lépcsőzni. Eddig ez nem jelentett problémát, de mióta beteg voltam, ez valahogy megváltozott. Gyengébbnek éreztem magam, többször meg kellett állnom felfelé menet és szűnni nem akaró köhögés gyötört, a nagyszerű köptető ellenére is.

Újból visszamentem, újból panaszkodtam. Most már a titokzatos gyengeségre, a fuldoklásba hajló köhögéssel együtt. Megvizsgált, meghallgatott, majd írt egy teljesen új antibiotikumot, mondván majd ez segít. Beszedtem de nem változott semmi. Már hetek óta beteg voltam, én akinek soha semmi baja nem szokott lenni. Nehezemre esett a lépcsőjárás, az órákon át tartó játszóterezés, ami egy kisgyerekes anyuka mindennapos tevékenységei közé tartozik.

Ezt a csodagyógyszeres kört még kétszer megfutottuk, a köhögés, gyengeség maradt, de az én türelmem és  az orvosba vetett bizalmam teljesen elfogyott. Dühös voltam és elégedetlen, megalázónak éreztem hogy fiatal nőként állandóan betétet kell hordanom, mert a megerőltető köhögés közben bizony nem egyszer elcsöppent a pisi is. Már nem hittem el, hogy egy újabb csodaszer segíteni fog. 

Miután ki tudja hányadszorra is tisztának találta a tüdőmet annak ellenére, hogy már egy mélyebb légvétel során is iszonyatos köhögőroham jött rám,  anélkül hogy ő beutalót adott volna, elmentem egy tüdőgyógyászhoz. 

Az idős orvos meghallotta, ahogy én a folyosón két fuldoklás közt a nővért győzködöm, hogy engedjen már be beutaló  nélkül, és behívott soron kívül. Sokáig vizsgált, hümmögött, majd megfogta a kezem és megkérdezte -Mondja kedves van magának gyereke?

Ez volt az a pillanat, amikor nagyon megijedtem és sírva fakadtam. Az orvos nyugtatott, hogy ne izguljak most már jó helyen vagyok, kicsit be kellene feküdnöm a kórházba még el kell végeznie pár vizsgálatot, úgy gondolja hogy tüdőembóliám van.

Két hétig voltam kórházban, aztán nagyon sokáig szedtem még vérhígítót, sokáig kellett kontroll vizsgálatokra járnom, de megúsztam. Később értettem meg, miért fakadt sírva anyukám is, meg a barátnőm is amikor elmeséltem nekik azt, amit az orvos akkor nekem mondott.

Velem hál isten nem történt meg, ami sokakkal, ha tüdőembóliát kapnak. Engem megmentett, hogy elveszítettem a hitem az orvosomban, és konokul a saját fejem után mentem, hogy megtaláljam azt, aki meggyógyít.