Pár nap csak és már ott is vagyunk… Ahogy az ember a gyerekei születésnapjait ünnepli, óhatatlanul elmereng azon, mi is történt eddig…
Mindent sokkal előbb csináltál, mint a korod béliek, már az első érezhető magzatmozgás idejét sem írta be az orvos a kis könyvbe, mert szerinte csak belezavartunk volna a rendbe vele. Pedig én határozottan éreztem, ahogy azokat a kis szétpattanó szappanbuboréknyi jeleket küldted nekem- Itt vagyok, jól vagyok…
Délutánonként, amikor apa dolgozott, vagy a házat építette nekünk, sokat beszélgettünk a nagyobb testvéreiddel. Persze Rólad is…
Emlékszem egyszer nagyon rákapcsolódhattam, valami fentről vezérelt programra, Rólad meséltem Nekik, hogy milyen leszel majd mikor kibújsz.. Arról beszéltem Nekik, hogy bohókás, időnként bosszantó, jószívű, nagyszájú, figyelmes, okos nőszemély leszel. Meséltem pár rosszaságot is, amit biztosan elkövetsz majd, mi pedig az első mérgünk után majd mindig megbocsájtunk Neked, és együtt jót nevetünk rajta.
Vagy Te figyeltél nagyon, vagy én láttam akkor pont tisztán a jövőt, mert teljesen olyan lettél, mint ahogy akkor én elmeséltem.
Már a születésedkor is megmutattad, hogy Te pontosan tudod, mit és mikor akarsz…
Április elsejére voltam kiírva, be is indult szépen a szülés, úgy volt délután már láthatlak is, nem csak érzem a mozdulataid. Alighanem elgondolkodtál azon, akarsz-e a születésnapodon osztozni a nagy bolondozásokkal, így aztán ráhúztunk még pár napot, Te meg én együtt, egy testben vártuk azt a pillanatot, amit Te jelöltél ki magadnak…
Jó baba voltál, kiegyensúlyozottan jöttél a világra, eszedbe sem jutott sírva fakadni. Én biztattalak, hogy sírj egy kicsit, mert megijedtem, hogy bajod van, azért nem hallom a hangod. Nem értél rá sírni, mert az öklödet rágtad, el voltál foglalva. Amikor mindenen túl voltál, amit egy friss babára mér a sorsa egy kórházban, tisztán felöltöztetve megkaptalak, kicsit szopiztál, aztán elvackolódtál a hasamon és szusziztál egyet:) Ezt a szót is Neked köszönheti a világ . Szépen, csendben pihengetni- szuszizni.
Ha más meséli, el nem hiszem, de pár hónaposan, ha bajod volt sem sírtál, hanem folyamatosan azt kiabáltad: ajajajaja- ebből tudtam, most én kellek 🙂
Sajnos hamar bölcsibe kellett menned, hisz fizetni kellett a ház részleteit, három gyerekkel egy fizetésből, nemigen lehetett egyszerre élni és építkezni már akkor sem.
Hamar beszoktál, nem keseregtél. A “tömegből” akkor is kilógtál, nem kaphattál bölcsis egyenruhát, mert jóval magasabb voltál náluk. Sebaj, így hordhattad a sajátod. Manapság is jól szórakozom a bölcsis üzenőfüzeted bejegyzésein, ha a kezembe akad.
Ma meg kellett büntetnünk, mert nem segített társainak a rendrakásban… Míg a többiek pakoltak, ő inkább a sarokban álldogált… Azt mondta a gondozónőnek, pakolj te, azért kapod a fizetésed… -Igaz ezt már akkor mondtad, amikor nagycsoportos bölcsis voltál. Belepirultam, esküszöm… Ilyen az, ha az ember sikeresen tanítja őszinteségre a gyerekét.
Voltak az ovis se veled se nélküled barátok, az együtt oviba járások reggelente, kalandok a lerobbant autóval, na meg amikor a sarki boltban zoknit vettünk a kezedre, mert fázott. Emlékszel? Akkoriban biciklivel jártunk oviba. Jót nevettél azon, hogy a zoknit a kezedre húztam… Anya, te nem is tudod, hogy a zokni a lábra való?
Mindig nyüzsögtél, mindig azzal játszottál, amivel nem kéne. A csavarhúzókat dugdosni kellett előled, mert ha megkaparintottad gond nélkül szétszedtél bármit. Volt az áldozatok közt vekker és kisautó is… Irtózatos gyorsasággal dolgoztál, nagy teljesítmény volt megmenteni előled a kiszemeltet.
Az iskolaérettségi vizsgálaton azt mondták Rád, a korodnál intelligensebb vagy, nyugodtan beírathatlak az elsőbe.. Én még várni akartam egy évet, hisz annyira nyüzsi voltál, utáltál egy helyben ülni, egy dologgal foglalkozni, csendben maradni. Azt gondoltam eltelik egy év, és kicsit lenyugszol… Sok év telt el azóta, és most is utálsz egy helyben ülni, egy dologgal foglalkozni, csendben. Sírtál akkor, hazáig veszekedtél velem, nagyon haragudtál. Igazad volt, ezt nagyon benéztem.
Iskolába úgy mentél, hogy olvasni, írni tudtál és húszig gond nélkül számoltál és kiszámoltál bármit. Máig bánom, hogy nem jutott az eszembe, levizsgáztatni és rögtön másodikba íratni.
Na ott is többször előjött az igazmondó juhász Belőled, a tanárok meséltek, én meg pironkodtva hallgattam, mintha én lettem volna az elkövető.
Kamaszkorodban minden anyák napjára jutott valami keserű meglepi. Emlékszel, amikor… és amikor? Most már nevetünk rajta, akkor együtt sírtunk a Duna-parton a kocsi felé sétálva.
Uram Isten, mennyit aggódtam érted, amikor zűrös- zavaros kamaszságaidat élted meg. Volt hogy éjszakákon keresztül rajtad törtem a fejem, volt hogy füllentésen kaptalak, olyan is volt hogy beleolvastam a levelezéseidbe, hogy tudjam Rólad az igazat… Nem húzom ki magam miatta ma sem, de a szükség törvényt bont, tartja a mondás.
Túljutottunk ezen az időn is… Túl vagyunk betegségeken, kórházba rohanásokon, jó és rossz emlékeken, sírásokon, örömkönnyeken.
Mindjárt húsz, zakatol a fejemben, de rád szólok, mint egy ovisra, ha nem viselkedsz rendesen, pedig tudom hogy felnőttél, tudom, hogy Te tudod a legjobban mi a jó Neked, tudom a fejed lágya is régen benőtt már. Biztos?
Mégis… nekem semmit nem jelent ez a majdnem húsz… vagyis de. Egy csomó közös emléket, hétköznapokat, ünnepeket, sírást és nevetést, kudarcokat, sikereket. Éveket, Veled. Húsz izgalmas, érdekes, vicces, őszinte, mozgalmas, melegszívű, nagyszájú, szuszizós, kedves, bolondos évet.
Emlékszel, minap amikor kipucoltam a cipőd, azt mondtam ez egy, a szülinapi meglepik közül… ez a bejegyzés is egy a szülinapi meglepik közül… remélem örülsz kicsit, ennek is:)
Legyen nagyon boldog és emlékezetes ez a napod, Te kis utolsó, legkisebb gyerekem!
Puszil: szerető Anyád
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: